2014. november 29., szombat

5.rész - Első Csók





5.rész - Első Csók


Íme megint a dzsungel lakóink. Jaminah nyerte az éjszakai ágyat így jár neki a pont és a pihenés.


Mikor már naposodott az idő Primben történt valami és nagyon hasznosította magát ez nap. Kezdte egy kis kertészkedéssel.


Folytatta egy kis boxolással és még több mással is. De előtte látjátok? Ott van Benett  : ) Végre megint szerepel. Reggel egy kiadóst beszélgetett Krystallal.


Később csatlakozott Dai is. Tegnap este Krystal és Dai nagyon jókat beszélgettek és flörtöltek ,de úgy látszik ennek már semmi hatása úgy hogy Benett is itt van.


Jaminah is felkelt elég komásan és nagyon +18-AS ruciban. Még nem is gondolta volna mi vár ár ezen a napon.

 
Jaminah - Olyan jó volt kialudtan ébredni el sem tudjátok képzelni. Itt a dzsungelben meg kellet tanulni hogy nem minden az amit alánk rakna itt tényleg a magunk kovácsai vagyunk. Az hogy ebben a játékban részt vehetek rengeteget jelent nekem.



Dai és Jaminah úgy döntött hogy folytatja a tegnap félbe maradt ismerkedést és flörtölést. Jaminah épp egy shaket készített el miközben jókat nevettek együtt Daival.


Közben hogy minden női nézőinknek kedvezzünk Benett fürdött és nem zavarta hogy közben egyébként Jodie bent mosogat :' D




Egyik szó követte a másikat míg végül megtörtént. A NAGY ELSŐ DZSUNGEL CSÓK! <3


Dai - Egyik szó követte a másikat ,de végül döntöttem hogy Jaminah lesz mellettem most.... de ki tudja lehet lesz következő is :P



Benett egy jót sakkozott egyedül míg hátul Krystal és Prim máris kibeszélte Dait és Jaminaht. Úgy látszik Krystalnak nem tetszik hogy hoppra rakták. Primnek ez a második edzése : )


Ma valamiért mindenki edzéses hangulatban volt. Jaminah a nagy csók után kicsit lefutotta a benne felgyülemlett energiákat.



Jodie észre vette ,hogy Benett nagyon egyedül van így oda ment hozzá sakkozni. Megpróbált bevágódni nála hátha ő is kap egy csókot : D Nézzétek:



Szerintetek sikerült? : 'D



Prim nagyon erősen edzett erről videót is láthattok majd később egy EXTRÁBAN



Szóval Benett inkább boxolt egy kicsit ,de Dai megállította és beszélni akart vele Jodie-ról.


Így elhívta őt sakkozni egy jót.


Közben Krystal kicsit bepisilt : ' )



VÉGRE valaki elkezdte használni megint a vászont : )


Szép kis művészi kép lett belőle : D


Jodie még öntözött egy kis növényt mielőtt le menne a nap. Hisz mindjárt valaki elhagyja a dzsungelt.


De mégis itt az idő hogy kiderüljön kinek kell távoznia:


 

Köszönöm minden egyes szavazónak hogy döntött.


Szóval Benett az aki elhagyja ilyen hosszú idő után a dzsungelt. Köszönöm a jelentkezőnek ezt a hihetetlenül jó simet. 10 szavazó mégis itt akarta volna tartani szóval ez már jelent valamit. Remélem mindenki élvezte ezt a részt. NEKEM EDDIG ez a kedvencem : D Ez szerintem egy igen jó rész lett viszont.

Már csak öten vannak ami azt jelenti hogy már csak pár rész a fináléig. ÉS MOST! Mivel Dai az utolsó fiú így úgy döntöttem a következő kiválasztásig védett lesz. Nem lehet kiszavazni ez a meccse most csak a négy lány között fog menni. Mivel Dai lett a dzsungel királya hisz ő az utolsó fiú így ő ebből a körből kimarad ,de a következőben természetesen benne lesz. SZÓVAL MELYIK LÁNYT AKARJÁTOK HOGY MARADJON? PRIM? JODIE? KRYSTAL? JAMINAH? Döntsetek bölcsen ^. ^ 

Sziasztok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése